|
A MOHOSZ
ORSZÁGOS HORGÁSZRENDJE
A Magyar Országos Horgász
Szövetség, a Megyei és Területi Horgász
Szövetségek és Egyesületeik vízterületein és
mindazon más vizeken, ahol ennek betartását
előírják a következők a horgászat országos
szabályai:
A MOHOSZ Országos Horgászrendjének célja:
elősegíteni a horgászat céljának
érvényesülését, sportszerű eszközökkel és
módszerekkel történő halfogást, a kifogott
hallal való kíméletes bánásmódot, a
vízterületeken a szabadidő kulturált
eltöltését, a természetben való egészséges
kikapcsolódást, a természeti értékek, a
vízi, a vízparti környezet megóvását.
A horgászatot törvények és egyéb
jogszabályok szabályozzák.
A vizek különböző méretűek és adottságúak
ezért a horgászközösségek, a vízhasznosítók
a helyi viszonyoknak, adottságoknak
megfelelően további részletességgel
szabályozzák helyi horgászrendek keretén
belül a horgászatot. Az országos horgászrend
a horgászközösség általános normáit és
etikai szabályait rögzíti.
Fontos tudni, hogy a helyi horgászrendek a
használható horgászkészségeket, az
alkalmazott módszereket és fogható
mennyiségeket, horgászat más feltételeit is
szigorúbban szabályozhatják. A törvényi
meghatározások szerinti méretkorlátozások
megváltoztatása, enyhítése és tilalmi idők
alóli szakmai indokok alapján történő - egy
évre szóló - mentesség csak a halászati
hatóság hozzájárulásával lehetséges.
I. A HORGÁSZAT JOGI
SZABÁLYOZÁSÁRÓL
A horgászat
szabályozásának szintjei:
- Törvények (Országgyűlés)
- Egyéb jogszabályok, rendeletek
(minisztériumok, önkormányzatok)
- Hatósági határozatok (pl. a halászati
hatóság: a Megyei Mezőgazdasági
Szakigazgatási Hivatal)
- MOHOSZ Országos Horgászrendje
- Helyi horgászrendek (az adott víz
horgászati-halászati hasznosítója helyi
szabályai)
- Horgászetikai normák
Egyes fontosabb jogszabályok
megjelölése:
- a halászatról és a horgászatról szóló
1997. évi XLI. törvény (Hhtv.);
- a halászatról és a horgászatról szóló
1997. évi XLI. törvény végrehajtásának egyes
szabályairól szóló 78/1997. (XI. 4.) FM
rendelet (vhr.);
- a nem halászható (horgászható) halfajokról
és víziállatokról, valamint az egyes
halfajok szerinti halászati tilalmi időkről
szóló 73/1997. (X.28.) FVM-KTM együttes
rendelet és ennek a 88/2009. (VII.17.)
FVM-KvVM rendelet módosítása;
- a fegyveres biztonsági őrségről, a
természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról
szóló 1997. évi CLIX. törvény;
- a természet védelméről szóló 1996. évi
LIII. törvény;
- a környezet védelmének általános
szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény;
- a szabad vízen (a jégen) való tartózkodás
alapvető szabályairól 46/2001.(XII. 27.) BM
rendelet
- csónakok felszereltségéről és a vízi
közlekedés rendjéről szóló 39/2003. (VI.
13.) GKM rendelet és melléklete a Hajózási
Szabályzat;
Az állami előírásokról
A horgászatot a halászatról és a
horgászatról szóló hatályos törvény és
kapcsolódó rendeletei és a horgászatra,
valamint a kapcsolódó tevékenységekre
vonatkozó egyéb jogszabályok szabályozzák. E
szakasz végén a teljesség igénye nélkül, az
adott időszakban a horgászatra vonatkozó
néhány jogszabály is felsorolásra kerül.
A halászatról, horgászatról szóló törvény és
végrehajtási rendeletének néhány fontosabb
tudnivalója a következő:
- Horgászni csak az jogosult, akinek
érvényes állami horgászjegye és az adott
vízre szóló területi engedélye van. (Hhtv.
18. §) E rendelkezés mindenkire vonatkozik
pl. a házastársra, más családtagra és a
vendégre is.
- Állami horgászjegyet csak olyan magyar
állampolgár kaphat, aki rendelkezik
horgászvizsgával, vagy az előző évi
horgászjegyét bemutatja, horgászszervezeti
tagságát igazolja és fogási naplóját leadta.
A horgászjegyet igénylő személynek
nyilatkoznia kell arról, hogy a
horgászattal, a hal fogásával összefüggésben
szabálysértési vagy büntetőjogi felelősségét
nem állapították meg, továbbá vele szemben
halvédelmi bírságot nem szabtak ki. (Hhtv.
20.-21. §)
- Az állami horgászjegy külföldi állampolgár
részére is kiadható. A külföldiek részére
német és angol nyelvű állami horgászjegy is
készül. A külföldi állampolgár nem köteles
horgászvizsgát tenni. (Hhtv. 20. § (2) bek.)
- A gyermekhorgásznak 14. életévének
betöltéséig térítésmentes állami gyermek
horgászjegy váltható, mely gyermek területi
engedéllyel együtt jogosít, felnőtt
felügyelete mellett a horgászatra. A 14.
életév betöltéséig nem, azt követően
horgászvizsgát kell tenni. (Hhtv. 19. §,
vhr. 10. § (5) bek.)
- A horgászatra jogosult horgászás közben
köteles magánál tartani, legalább egy
személyazonosságát igazoló okmányt,
horgászati okmányait: állami horgászjegyét,
horgászszervezeti tagságát igazoló
horgászigazolványát, a vízre szóló területi
engedélyét és fogási naplóját. Az
ellenőrzésre jogosult személyek (halőr,
mezőőr, valamint a rendőr és más hatósági
közegek és a társadalmi halőr)
felszólítására a horgásznak ellenőrzésre át
kell adnia horgászati okmányait, igazolnia
kell személyazonosságát és lehetővé kell
tennie a horgászeszközök és a zsákmány
megvizsgálását. Az ellenőrzésre jogosult
személy a horgászatra jogosító okmányok vagy
a jogosultság hiányában, illetve ellenőrzési
céllal azt a járművet, amelyen feltehetően
halzsákmány van, működési területükön
feltartóztathatja, átvizsgálhatja és
jogosulatlan halzsákmány esetén az elkövetők
ellen intézkedhet, a kifogott halat a vízbe
kíméletesen visszahelyezteti, vagy
visszahelyezi, az élettelen halat
elismervény ellenében visszatartja. (Hhtv.
18, 21.-22., 34. §)
- Az ellenőrzésre jogosult személy a
horgászfelszerelést a jogosulatlanul és
tiltott módon horgászótól minden esetben, a
horgászásra jogosulttól akkor veheti el, ha
az az elkövetett szabálytalanság tárgyi
bizonyítékául szolgál (pl. gereblyéző
felszerelés, stb.). Az elvett eszközről az
ellenőrző személy átvételi elismervényt ad.
Az ellenőrző személy a halvédelmi
szabálysértést elkövető horgásztól állami
horgászjegyet - a halászati hatósághoz
történő továbbítás végett - és az adott
vízterületre érvényes területi engedélyt
elismervény ellenében bevonja és a területi
engedély kiadójának megküldi, átadja. (Hhtv.
34. §)
- Egész évben tilos kifogni és megtartani a
természetvédelmi célból védett és fokozottan
védett halfajokat, felsorolásuk megtalálható
az állami horgászjegyen. (Hhtv. 1., 38. §)
- A méretkorlátozással védett halfajokat
azok fajlagos tilalmi időszakában tilos
kifogni. A rendeletileg szabályozott tilalmi
idők megtalálhatók az állami horgászjegyen.
(Hhtv. 38., 39. §)
- A méretkorlátozással védett halfajokat
csak akkor szabad kifogni, ha a
meghatározott hosszméretet elérték. A
legkisebb fogási méret a halak orr csúcsától
a farokúszó tövéig mért testhosszúsága. A
méretek felsorolása olvasható az állami
horgászjegyen. (vhr. 25. § (1) bek.)
- A fogási tilalom alá tartozó vagy
jogszabályban, illetve hatósági határozatban
megjelölt fogási méretnél kisebb halfaj
egyedét akár élő, akár élettelen állapotban
van, haladéktalanul és kíméletesen kell a
vízbe visszahelyezni. (Hhtv. 40. §)
- A horgász a méretkorlátozás alá tartozó
halfajokból naponta legfeljebb összesen öt
darabot, de fajonként legfeljebb három
darabot, kősüllőből naponta három
kilogrammot foghat ki. A méretkorlátozás alá
nem tartozó fajokból naponta összesen tíz
kilogramm fogható ki. Amennyiben a horgász a
méretkorlátozással nem védett halfajokból
olyan példányt fog ki, amellyel a tíz
kilogrammos súlyhatárt túllépi, a halat
megtarthatja, a horgászatot azonban a
méretkorlátozással nem védett halfajokra
köteles arra a napra beszüntetni. (vhr. 27.
§ (1) bek.) A vízterületek nagysága és
haleltartó képessége igen sok vízterületen
nem teszi lehetővé a törvény által a naponta
fogható mennyiségi korlát alkalmazását,
ezért a vízhasznosító szervezetek helyi
horgászrendi előírásban szabályozzák a
naponta, hetente, vagy évente fogható
halmennyiséget.
- Az állami gyermek horgászjeggyel
rendelkező gyermekhorgász (14 év alatt)
méretkorlátozás alá tartozó halfajokból
naponta összesen egy darabot,
méretkorlátozás alá nem eső fajokból pedig
naponta összesen öt kilogrammot foghat ki.
(vhr. 27. § (2) bek.) A kisebb
vízterületeken a gyermekhorgász által
fogható halfajokat és a mennyiséget,
valamint az alkalmazható horgászmódszert is
horgászrendi előírásokkal korlátozhatják.
- A kifogott halat a korábban kifogottal és
megtartottal kicserélni tilos. (vhr. 27. §
(1) bek.)
- A horgászatra jogosító területi
engedéllyel rendelkező személy legfeljebb
kettő (egyenként legfeljebb három horoggal
felszerelt) horgászkészséget, valamint egy
darab, egy négyzetméternél nem nagyobb
csalihalfogó hálót használhat. (vhr. 26. §
(2) bek.)
- A gyermek horgászjegy birtokában egy
darab, egy horoggal szerelt horgászkészség
használható. (vhr. 26. § (3) bek.)
- A törvény által tiltott halászati és
horgászati módszerek: Tilos a hal fogásához
váltóáramú elektromos eszköz (elektromos
halászgép), mérgező vagy kábító hatású
anyag, robbanóanyag, szúrószerszám,
búvárszigony vagy más, halfogásra alkalmas
búváreszköz használata, valamint a
gereblyéző horgászati, illetőleg hurokvető
halászati módszer alkalmazása. Tilos
folyóvízen olyan halfogó-eszköz vagy
készülék, továbbá olyan fogási mód
alkalmazása, amely átlagos vízállás esetén a
folyó, illetve a holtág, mellékág medrének
felénél többet keresztirányban folyamatosan
elzár. Tilos egyenáramú eszközzel
(elektromos halászgép) a hal fogása kivéve,
ha a tilalom alól a halászati hatóság
indokolt esetben, a jogosult kérelmére,
illetőleg hozzájárulásával keltetőházi
szaporításhoz szükséges anyahalak
begyűjtéséhez, ártéren végzett
ivadékmentéshez, rendkívüli kár elhárítása
miatt szükséges lehalászáshoz, tudományos
célt szolgáló vizsgálati anyag begyűjtéséhez
eseti engedéllyel felmentést nem ad. (Hhtv.
23. 24. §)
II. A HORGÁSZAT RENDJE
E fejezet előírásainak
hatálya kiterjed mindazon vizekre, amelyek a
szervezett horgászközösségen - a MOHOSZ-on -
belül, az országos, illetve megyei, területi
szövetség, vagy valamely horgászegyesület
halászati jogosultságába, haszonbérletébe
tartoznak, illetve mindazon más
vízterületre, ahol ezt előírják az ott
horgászók számára.
A vizek különbözőségéből fakadóan és a
gazdálkodás helyi adottságai miatt
részletesebb, általában szigorúbb
szabályozást tesznek szükségessé, amit az e
vizekre életbe léptetett úgynevezett helyi
horgászrendek tartalmaznak. Ezeket a
horgászati-halászati hasznosítók állapítják
meg és általában feltüntetik a területi
engedélyeken, vagy más formában teszik
közzé. A helyi horgászrend egyes jogszabályi
előírásoktól is eltérhet általában,
szigoríthat, vagy egyes esetekben a
halászati hatóság engedélyével enyhíthet is.
Ha a horgász számára ismeretlen vízen kíván
horgászni, előzőleg kötelessége megismerni a
helyi horgászrendet az országos
szabályozástól eltérő előírásokat. A
horgászat megkezdése előtt arról is meg kell
győződnie, hogy a birtokában lévő területi
engedély érvényes-e az adott vízterületre.
Az olyan horgászt, aki a horgászrendekben
foglalt rendelkezéseket nem tartja meg,
egyesülete vonja fegyelmi úton felelősségre.
A törvényi és halászati hatósági előírások
megsértése halvédelmi szabálysértési
eljárást von maga után.
1. A horgászok környezetvédők és ennek
mindig meg kell mutatkozni magatartásukban,
ezért óvják a vizek állat és növényvilágát.
A horgászok szervezetei pedig jelentős
anyagi áldozatvállalással pótolják, értékes
halfajokkal fejlesztik a vizek
halállományát.
2. A vizek környezetének védelméből fakadóan
a horgászat során tilos a vízi és vízparti
élőhelyek károsítása, a halak szándékos
zavarása. Az észlelt víz- és
környezetszennyezést, kivált a halpusztulást
és a halbetegséget a horgász haladéktalanul
jelentse a horgászrend mellékletében
megtalálható tájékoztató anyagnak
megfelelően a vízhasznosítónak, a halőrnek,
az illetékes környezetvédelmi, vízügyi
felügyelőségnek, a halászati hatóságnak,
vagy más hivatalos személynek, szervnek.
3. Az etetés a horgászat eredményességét
segíti. Etetőanyagot megfelelő minőségben és
mindig mértéktartó mennyiségben használjunk.
A víz minőségének védelme érdekében tilos
minden olyan anyag vízbe juttatása, amely a
víz minőségét rontja. A szoktató etetést
egyes vizekre szóló rendeletek, vagy a
halászati hatóság, illetve a helyi
horgászrend megtilthatja.
4. Tilos a vízi és vízparti növényzetnek a
horgászhely kialakításához, fenntartásához
elengedhetetlenül szükséges és a helyi
horgászrendben esetleg meghatározott
mértékét meghaladó csonkítása, illetve
irtása és a partvédelmi létesítmények
megbontása.
5. Amennyiben egész éven keresztül nem
kifogható, védett, vagy fokozottan védett
halfaj kerülne horogra (vagy csalihalfogó
hálóba), akkor azt igen nagy
körültekintéssel kell a horogról levenni,
vagy mélyre nyelés esetén a zsinórt a hal
szája előtt elvágva a fogott halat
haladéktalanul, gondosan kell a vízbe
visszahelyezni.
6. A horgász köteles a horgászhelyét tisztán
tartani és azt a horgászat befejeztével
tisztán hátrahagyni. Halat a vízparton, vagy
a vízen tisztítani nem lehet, vízparton
kizárólag csak ott tisztítható, ahol erre
kijelölt hely van. Szemetet, étel-, ital-,
és horgászcsali-maradékot, vagy más
hulladékot a horgászhelyen hátrahagyni
tilos. Ha a vízparton nincs erre a célra
kialakított szemétgyűjtő, a horgász köteles
a horgászhely elhagyásakor magával vinni a
szemetet és annak megfelelő elhelyezéséről
gondoskodni.
7. Védett természeti területekre eső
horgászvizeken a horgásznak kellő
gondossággal kell ügyelni a
természetvédelmi, nemzeti parki előírások
betartására.
8. Horgászni csak a vízi közlekedési rend
elsődlegességének betartásával szabad. A
horgászat során az esetleg használt karót,
bóját a horgászat befejeztével a vízből el
kell távolítani. A csónak tulajdonosa
köteles gondoskodni arról, hogy a csónak
felszereltsége és műszaki állapota a
mindenkori rendeleti előírásoknak
megfeleljen. A csónak vezetője köteles a
Hajózási Szabályzat rendelkezései szerint
vezetni a vízi járművet. A csónakkal kellő
távolságban kell elhaladni a parttól, a
horgászpadtól vagy csónakból horgászók
bevetett felszereléseitől, a motoros
vízijármű használata esetén a sebességet
csökkenteni kell a indokolatlan hullámverés
elkerülése érdekében.
9. A kijelölt fürdőhelyeken - azok fürdőzők
általi látogatottsága idején - csak a
kijelölő hatósággal, a strand
tulajdonosával, kezelőjével egyeztetett
időpontban szabad horgászni.
10. A horgász sötétedés után - ha
közvilágítás nincs azon a területen -köteles
horgászhelyét folytonosan és jól látható
módon megvilágítani.
11. Folyóvíz jegén horgászni tilos. Állóvíz
jegén csak ott szabad, ahol az nem tiltott
és a jég legalább 10 cm vastag, nem olvad és
nem mozog. A horgász a kivágott léket
köteles szembetűnően megjelölni. A
horgászhelyet a jégen nem szabad járművel
megközelíteni. A 14 éven aluli
gyermekhorgász a jégen is kizárólag csak
felnőtt felügyeletével horgászhat.
12. A horgász egyidőben kizárólag két
horgászbottal (botonként 3-3 horoggal)
horgászhat. A vízhasznosító a helyi
horgászrendben szigoríthatja a
horgászeszközök és módszerek használatát. A
két horgászbot mellett egyidejűleg
használható 1 m2-nél nem nagyobb
csalihalfogó emelőháló, mellyel csak
ragadozó halak horgászatához fogható
csalihal. Tilos a csalihalfogó hálóval
étkezésre vagy háziállatok etetésére szánt
halat fogni, valamint használatakor a
bevetett horgászkészségektől eltávolodni. Az
egy négyzetméternél nagyobb emelőháló, más
hálótípus, vagy csalihalfogó varsa
használatát a törvényi előírások nem
engedélyezik.
13. A horgot a csalival horgászbottal lehet
a kívánt helyre bevetni. Kivéve, ha a víz
hasznosítója, haszonbérlője a helyi
horgászrendben másként nem rendelkezik.
14. A horgász bevetett készségeitől csak
annyira távolodhat el, hogy kapás esetén
azonnal bevághasson. Ez a sportszerűség
elve. Kivéve, ha a víz hasznosítója a helyi
horgászrendben másként nem rendelkezik. Aki
horgászhelyét elhagyja, készségeit köteles a
vízből kivenni.
15. A horgász a halászati hatóság, vagy a
horgászszervezet, vízhasznosító által
kíméleti területté nyilvánított vízrészen a
horgászati tilalmat, továbbá egyes
vízterületeken a vízügyi, környezetvédelmi,
természetvédelmi hatóság által meghatározott
korlátozásokat is köteles betartani.
16. A horgászhely, a módszer, a felszerelés
és a csali úgy választandó meg, hogy a hal
kifogásakor annak lehetőség szerint ne
okozzon kárt. A kifárasztott hal zsákmányul
ejtéséhez a merítőszák, illetve egyes
nagytestű halfajok fogása során vágóhorog
használata elvárható. A kifogott halat
szárazon vagy vízen lassú, kínos fulladásnak
kitenni tilos. A halat a horogtól
kíméletesen megszabadítva haltartóban, vagy
felkantározva (szájbilincsre fűzve) a vízben
kell tartani, vagy azonnal meg kell ölni.
Azt a halat, amelyet a horgász nem kíván
megtartani, azonnal kíméletesen vissza kell
ereszteni a vízbe. A megtartott halat a
később fogott másik hallal kicserélni tilos.
17. A horgászat során a fogott halat a
horgász csak maga mellett tárolhatja. A hal
tárolására megfelelően tágas, lehetőleg
karikás haltartó szákot használjunk, melynek
anyaga csomómentes legyen. A fémből készült
tartószák komoly sérüléseket okozhat a
halaknak, ezek használatát mindenképpen
kerüljük. A megfogott halat tartószákban,
vagy egyéb tárolóeszközben huzamosabban több
napon keresztül ne tároljuk, illetve a
néhány napig tárolt hal élve, vagy
elpusztulva sem bocsátható vissza a vízbe.
18. A fajlagos halfogási tilalom idején
olyan horgászmódszert kell választani,
mellyel elkerülhető az éppen tilalom alatt
álló, ívó halak megfogása.
19. Ha méreten aluli, vagy tilalmi időben
fogott hal a horgot mélyen lenyelte és azt
sérülés okozása nélkül nem lehet
eltávolítani, akkor a zsinórt a hal szája
előtt el kell vágni és a halat a benne
hagyott horoggal együtt kell a vízbe
visszahelyezni. Nem vonatkozik ez a
rendelkezés olyan esetekre, amikor a hal
villantó, balinólom vagy más műcsali
hármashorgát nyelte mélyen le, de a horgot
ilyenkor is a legnagyobb kímélettel kell
kiszabadítani.
20. Tilos a horognak olyan mozdulattal való
behúzása (rángatása), hogy az kívülről
akadjon a hal testébe ("gereblyézés"). Tilos
olyan szereléket használni, amely eleve
ilyen rendeltetéssel készült. (Pl. ólomba
rögzített nagyméretű egyes vagy hármas
horog, vagy a főzsinórra előke nélkül
közvetlenül felkötött, vagy a műcsali elé
kötött egyes és hármas horog.). A
gereblyézés a halaknak komoly sérülést okoz,
így a halvédelmi szabálysértésen kívül
állatkínzásnak minősül és büntetőeljárást
vonhat maga után.
21. Tilos olyan módszert alkalmazni,
amellyel a hal önmagát akasztja a horogra.
22. A horgászmódszerek igen sokfélék. A
horgászat technikájának és eszközeinek
fejlődésével új és új módszerek és ezeket
szolgáló horgászeszközök alakulnak ki. A
törvényi előírások a tiltott módszereket
szabályozzák, a horgászat országos szabályai
a horgászat általános kérdéseit szabályozza.
Az egyes speciális horgászmódszerek konkrét
szabályozására a vízterület helyi
horgászrendjében a vízhasznosítónak van
lehetősége.
23. A horgász a törvényi előírások szerint
köteles a fogási naplót vezetni és év végén
összesíteni, majd az azon feltüntetett
határidőig a fogási naplót, annak kiadójának
megküldeni, leadni. Állami horgászjegyet
csak az a személy kaphat, aki az előző évi
fogási naplóját leadta. A horgász a kifogott
hal mennyiségéről és faj szerinti
összetételéről köteles a fogási naplót
vezetni és naponta a horgászat befejezése
után a fogási naplóba be kell jegyezni
halfajonként az aznap kifogott mennyiséget.
A horgászkezelésű vizeken és más vizeken is,
ahol azt előírják a mérettel és darabszám
korlátozással védett halat a fogást követően
azonnal, a horgászat folytatása előtt be
kell írni, míg az egyéb, mérettel nem védett
halakat, azok mennyiségét aznap a horgászat
befejeztével, a horgászhely elhagyása előtt
kell beírni a fogási naplóba.
24. Tilos foglalt helyet a vízen vagy a
parton akár rendszeres etetésre, akár más
címen létesíteni, fenntartani és megjelölni.
Kivéve, ha a víz hasznosítója a helyi
horgászrendben másként nem rendelkezik.
25. A horgász joga és lehetősége a szabályok
és a horgászrend megsértőjét figyelmeztetni
és az észlelt szabálytalanságokat, továbbá a
part szennyezését, a rongálást hivatalos
személynek, illetve szervnek (halőr,
egyesület vezetősége stb.) bejelenteni.
26. A vizsgázott és a halászati hatóság
által fényképes halászati őri (halőri)
igazolvánnyal ellátott halőr hivatalos
személy. A horgásztól az ellenőrzés során
elkérheti horgászatra jogosító okmányait és
a személyazonosításra alkalmas okmányát is.
Jogosult átvizsgálni a horgászati
eszközöket, a módszert és a horgászzsákmányt
a tilalmi idő, a méret- és darabszám
korlátozás vonatkozásában. Az előírások
megszegése esetén jogosult a kifogott halat
visszahelyeztetni, visszahelyezni, az
élettelen halat elismervény ellenében
visszatartani. A halőr halvédelmi
szabálysértés esetén a területi engedélyt
elveszi és az állami horgászjegyet is
visszatartja a hatósági és fegyelmi eljárás
megindítása miatt. A halászati őr az őrzött
területen gyanú esetén a jármű
átvizsgálásáról is intézkedhet, ha a
halállomány és élőhelyének őrzése céljából
annak ellenőrzése is szükséges. A halászati
őrzés részletes szabályait és lehetőségeit a
halászatról és horgászatról és mezőőrökről
szóló törvény szabályozza.
27. A törvényi, rendeleti, hatósági
előírások megsértése büntetőjogi, vagy
halvédelmi szabálysértési eljárással,
pénzbírság kiszabásával és az állami
horgászjegy váltási lehetőségből
meghatározott időszakra való kizárással jár.
Az országos, vagy helyi horgászrend
előírásainak megsértése horgászrendi vétség,
mely fegyelmi eljárást von maga után.
III. A HORGÁSZAT ETIKA
SZABÁLYA
A horgászat etikai
szabályai azok az emberi magatartásbeli
normák, amelyeket a kultúrált ember, a
horgász megad másoknak és elvár másoktól. A
horgászok vízparti magatartása alapján
ítélik meg az egész horgásztársadalmat,
ezért fokozottan ügyeljünk a viselkedési
normák betartására.
1. A horgász a vizek partján kikapcsolódva,
a halfogáson keresztül élményt szerezve,
felfrissülve mindig a sportszerű
horgászatra, a szabályok betartására, a
természeti környezettel való összhangra és
nem mindenáron történő halfogásra törekszik.
2. A horgászok kikapcsolódásának lényege a
vizek, partok csendje, nyugalma, felüdülést
jelentő természeti környezete és a halfogás
élménye. Azért, hogy mindez érvényesülhessen
a horgász kerülje a kiabálást, hangoskodást,
a technikai eszközök hangos működtetését és
tartózkodjon a másokat megbotránkoztató
beszédstílustól, vízpartokra nem illő
viselkedéstől nehogy ezzel mások pihenését,
kikapcsolódását megzavarja.
3. A horgász alapvető érdeke a vizek
környezetének, természeti értékeinek, a
halállományának védelme, ezért tekintse
kötelezettségének a horgászhelyének
tisztántartását és a vize, egyesülete
környezetvédelmi munkájában való részvételt.
Mindenkor védjük a halak élőhelyét a vizeket
és vízparti környezetet. A felelős horgász
tiszteli a környezetet. Horgászatkor ne
hagyjunk semmilyen szemetet - beleértve a
kopott, levágott damilokat, horgokat (ezek
veszélyesek lehetnek másokra és az
állatvilágra is), csalikat magunk után a
vízen, a vízparton, a víz környezetében.
Soha ne öntsünk ki semmilyen
szennyezőanyagot sem a vízbe, sem a talajra.
A horgászhelyünket tartsuk mindig
szemétmentesen és tisztán hagyjuk hátra. A
területről elvitt hulladékot megfelelő
módon, az erre a célra kijelölt nyilvános
szeméttartókba, konténerekbe, vagy az
otthoni szemétgyűjtőkbe helyezzük el.
Minimalizáljuk a vizek, vízfolyások
töltéseinek és partszakaszainak az
erózióját, pusztulását. Támogassuk a helyi
környezetvédelmi és természetvédelmi
törekvéseket. Értesítsük a vízhasznosítót
(halőrét), és az illetékes hatóságot a
bekövetkezett környezetkárosodásról,
vízszennyezésekről, halbetegségekről.
4. Minden személy, aki horgászik a vizeken,
a vízpartokon egyenlő függetlenül kortól,
nemtől, beosztástól, tapasztalattól. Legyünk
udvariasak más horgásztársakkal, tiszteljük
más horgászok jogait. Tartsuk tiszteletben a
többi horgász és a szabadban pihenni vágyók
jogait. Tiszteljük a tulajdonjogokat és ne
kövessünk el birtokháborítást magánkézben
lévő földeken és vizeken.
5. Rendszeresen gyarapítsuk horgászati
ismereteinket és tudásunkat. Folyamatosan
keressünk új ismereteket és tapasztalatokat.
Osszuk meg tudásunkat és tapasztalatainkat
másokkal. Gyakoroljuk és tartsuk be a
horgászatra vonatkozó szabályokat. Ismerjük
meg és tartsuk be a hajózási szabályokat is.
Részesítsük előnyben a sporthorgászatot és
mindig tartsuk be a horgászrendi
előírásokat. Legyünk együttműködőek és
megértőek a bennünket képviselő, a közösségi
döntést végrehajtó horgászegyesületünk felé,
munkánkkal, javaslatainkkal segítsük az
egyesület törekvéseit.
6. A horgászversenyek és a horgász
versenysportnak a törekvése a felszerelések,
a fogástechnika fejlesztése az eredményesség
és halat kímélő módszerek kialakítása
érdekében. A horgászversenyek mottója: a
megfogott hallal való kíméletes bánásmód, a
halak biztonságos élvetartása, majd a
mérlegelést követő mielőbbi elengedése. A
három órát meghaladó versenyek során a halak
kímélése a gyakori , szakaszos mérlegeléssel
és visszaengedéssel valósul meg.
7. A nagy látogatottságú, kedvelt
horgászhelyeken a később érkezők mindig úgy
helyezkedjenek el, hogy az ott lévőket a
horgászásban ne zavarják és
horgászkészségünk bedobása ne jelentsen
másokra balesetveszélyt. Adjunk másnak is
helyet, teret a horgászathoz. Ne
zsúfolódjunk össze, tartsunk kellő
távolságot egymástól. Olyan felszerelést
használjunk, amivel irányítani lehet a halat
és amivel távol tudjuk tartani a többi
horgásztól. Amikor valaki mellettünk akaszt
egy halat és várható, hogy az a fárasztáshoz
az előttünk lévő területre is szükség lesz
akkor vegyük ki a felszerelésünket a vízből
ezzel is segítsünk a horgásztársnak a hal
megfogásában. Lehetőleg gyorsan szákoljuk
meg a halat, hogy a többi horgász
visszatehesse horgászkészségét a vízbe.
8. A horgászat során becsüljük és védjük a
vízi környezet minden lakóját és mindig
kíméletesen bánjunk minden hallal. Ha
valamely vízszakaszon sorozatosan méreten
aluli, vagy fajlagos tilalom alatt álló hal
akad horogra, a halállomány kímélése
érdekében változtassunk helyet és szükség
szerint módszert. Ez akkor is indokolt, ha
szabályosan horgászva sorozatosan kívülről
akad a halba a horog. Szándékosan sohase
akasszunk halat kívülről! Az etikus horgász
elengedi azokat a halakat, melyek kívülről
akadtak.
9. Horgászat közben mindig gondoljuk át,
hogy fogásunkból mennyi halra van
szükségünk, és csak annyi halat tartsunk
meg, amennyire szükségünk van, ne dobjuk el
pazarlóan halzsákmányunkat. A szükségtelen
mennyiségű halat és azokat, melyeknek
elvitelét az előírások tiltják, a fogást
követően óvatosan és sértetlenül, nagyon
kíméletesen engedjük vissza, lehetőség
szerint ki se vegyük a vízből. Ha
kíméletesen visszaengedjük a halakat, később
újra lehetőség nyílik majd a megfogásukra.
Mindig megfelelő módon tároljuk a fogott
halat! Ne pocsékoljuk, dobjuk ki a szemétbe
a megfogott halzsákmányt. Ne tartsunk meg
halzsákmányt csak azért, hogy mutogassuk,
felvágjunk vele. A halakat ne tegyük ki
lassú fulladásnak. A hal megölése mindig
legyen gyors és humánus.
10. Tegyünk meg mindent a nem honos növények
és állatok nem kívánatos terjedésének
megakadályozása érdekében. Ismerjük meg a
nem kívánatos fajokat, és segítsünk
megelőzni elterjedésüket. Horgászként sohase
telepítsünk halakat, vagy növényeket a
vizekbe. A haltelepítésekre csak a víz
hasznosítójának van joga. Ne használjunk
olyan élő csalihalat, amely más
vízterületről származik, és ne telepítsünk
idegen halfajokat, mivel azok életben
maradva elszaporodhatnak horgászvizeinkben.
Tegyünk meg mindent az invazív, idegen,
terjeszkedő halfajok elszaporodásának
megelőzése érdekében.
11. A horgász óvja, védi a vizek
halállományát és nem irigyli másoktól a
halfogás élményét. Tapasztalataival,
tanácsaival lehetősége szerint segíti
horgásztársait, mindenekelőtt a fiatalokat,
a kezdőket és az ország más tájairól
érkezett horgászvendégeket, valamint azokat,
akik arra idős koruk vagy testi
fogyatékosságuk miatt fokozottabb mértékben
rászorulnak.
12. A horgász a halőrök és más hivatalos
személyek által végzett ellenőrzéseket ne
tekintse indokolatlan zaklatásnak, segítse a
halőrök felelősségteljes munkáját, amit a
becsületes horgászokért, a vizek
halállományának és környezetének védelme
érdekében végeznek.
13. Azokat a horgászokat, akik megszegik a
törvényeket és az előírásokat, erre
figyelmeztessük, vagy jelezzük a
szabálytalanságot a halőr, a vízhasznosító
részére.
14. A vízparti és nyíltvízi horgászat
veszélyforrásokat is rejt, ezek elkerülése
és a kultúrált emberhez méltó magatartás
érdekében horgászat előtt és közben célszerű
tartózkodni a szeszes italok fogyasztásától.
A sportszerű, etikus horgászok azok, akik
mindenkor figyelnek a vizek halállományára,
a víz környezetére, természeti értékeire,
betartják a törvényi és horgászrendi
előírásokat és a horgászat általános etikai
alapelveit.
MOHOSZ Elnöksége
|